Huh, a második blogomra írom már a prológust és őszintén szólva nagyon boldog vagyok amiért úgy látom hogy olvastátok a másik blogomat és őszíntén remélem hogy ezt is olvasni fogjátok!
Nem tudom, hogy mit kéne még mondjak...ide is péntekenként fogok új részt felrakni majd, remélem tetszeni fog nektek ez a történetem is! Fogadjátok sok-sok szeretettel!!
Bori Xx.
Sietve próbálom bezárni bőröndöm tetejét, ami elég nehezen de sikerül. Anyunak dolgoznia kell, így Dave jön értem és ő visz ki a repülőtérre. Még egy utolsó pillantást veszek a szobámra, megnézem mindent elpakoltam-e, de erre már nem igen marad időm mert Dave itt van értem. Kinyitom neki az ajtót és azonnal a nyakába borulok. Ő az egyetlen( meg persze anyu ) akit nem tudok itt hagyni. Több mint négy éve barátok vagyunk már, és ezalatt a négy év alatt elválaszthatatlanok lettünk.
Bőröndjeimet berakja a kocsiba és már indulunk is. Az út csendesen telt, csak a rádió szólt halkan. Ez most mind a kettőnknek nagyon nehéz. Túl hamar kiérünk a repülőtérre, ugyan még van majdnem két órám az indulásig, ez ebben a pillanatban nem elég. Miután beértünk a nagy és emberekkel teli légtérbe, ülőhelyet keresünk ám csak egy darab fotelt találtunk. Dave figyelmesen nekem akarja adni, de én úgy döntök, hogy egyedül nem ülök le. Dave mosolyogva rázza a fejét, majd leül és az ölébe húz. Nem beszélünk túl sokat, kihasználunk minden percet amit még együtt tudunk tölteni. Nem akarok Londonba menni, nem akarom megismerni apa új családját.
Hamar elmegy az a két óra, és elérkezett a búcsú ideje. David szorosan magához ölel és a hajamat simogatja. Mikor már muszáj indulnom, kezei közé fogja arcomat, homlokomra nyom egy puszit és megígérteti velem hogy ha Londonba érek azonnal hívjam őt fel. Még egyszer visszanézek rá és dobok neki egy puszit, amit játékossan el is kap, majd felszállom a gépre.
Viszlát L.A.!!!
